Nem biztos, hogy találkozunk már ebben az évben, úgyhogy kellemes ünnepeket kívánok, mondja Hugh, miután gyanúsan gyorsan visszahúzódott az ajtó mögé, onnan kandikál ki. Mosolygok rá.

Hugh a szomszédom, akitől légvonalban is csak harminc centi választ el, ha nem ekkora falat kell átütnöm, akkor ugyanennyit kell csak átvinnem lendületből a két erkély között. Paradicsomlevet iszik, egy lakásban él egy süket és hibbant öregasszonnyal, aki elméletileg az anyja, egy fáradtabb nyári napon sikerült megmentenem magam attól, hogy náluk aludjak (őket meg attól, hogy megverjék még egyszer egy barátjukat, de ezt sem itt és most), akkor láttam, nem is állt fel három napig utána. Hugh fél perccel ezelőtt még Richard Calder cyberpunk fétispornó-trilógiáját adta át nekem idegesen (Dead Girls Dead Boys Dead Things), a könyv első felütése Thaiföldön indít, a Fehér Orosz kávézóban, matrjoskának öltözött thai lányok között.

A halott lányok az ágyon fekszenek hátul (Irvine Welsh Pornojára hajaz a design, csak az rózsaszín volt, ez kulturált empatogén zöld, minden gyógyszerészek álma), dupla kávé után készülök a Gears of War következő bevetésére, a céges Xbox360 négynyolcvan pixelen fut, a wireless kontroller nemcsakhogy nem áll kézre, hanem ósdi játékpisztolyplasztikot idéz és még elemes is, ami 2006 végén meglehetősen cink. Hughnak, azt hiszem, kellemetlen napjai lesznek.

Alább Alicia Moore, ismertebb nevén Pink, aki kritikusan elrontott legújabb nagylemezén egyetlenegy klipnótával felhozta magát a zónafutások nehezen módosuló playlistjébe, nem is csak azért, mert a U and Ur Hand véletlenül egészen jó (már amennyire a stadionrock még jónak számít), hanem azért is, mert a boxing girl makeup kísértetiesen hasonlít az ld50 régi logójához, az pedig olyan hatalmas volt, mint maga az univerzum.