Háromnapos pihenő, Budai Irgalmasrendi Kórház, pár hete. Megállapítom, a magyar egészségügy zen-sokktaktikával dolgozik, megmutatja, hogy mennyire otrombán alázzák meg és teszik kellemetlenné az életét a páciensnek, ha beteg mer lenni, mire az inkább felgyógyul az első taxiig és a saját lábán távozik. (Itt hallgattam Mária Rádiót is, ironikus fricska a sorstól, kíváncsi vagyok, a helyi technikus hogy bírta ki a három hangra komponált miatyánkot egy órán keresztül, kivéve persze, ha technikusnővérük volt, de ez sem ide tartozik.)

Naszóval, spermautánzattal bekenős hasi ultrahangvizsgálat után egy héttel robbantam be egy hagyományos kínai orvoslást és akupunktúrát kínáló rendelőbe, hogy komplex pulzusvizsgálatból megmondják, milyen bajom van. A doki, RV, életben ötvenszer bizalomgerjesztőbb, mint a fotón, betessékel az egyik rendelőbe és ha már úgyis tíz perccel hamarabb jöttem, megkér, hogy foglaljak helyet, amíg a másik két pácienst ellátja. Persze, mondom. Analize mode on. Menekülési lehetőség van, az ablakon át. Van Betadine (ez fontos). Kackiás plasztikfülek, tűkkel. (Ezek tetszenek.) Rengeteg könyv a szekrényen. A könyvek jók, átnézem őket. Neurológia, akupunktúra-szakkönyvek, nagy orvosi diagnosztika, lőtt sebek. Nem, nem olvastam jól. De, sőt, Gunshot Wounds, két kötetben. (A doki 45 perc gerincmasszírozás, nyújtsakianyelvét és beszéljenarrólhogy után megkért, hogy aludjak és tényleg menjek kungfuzni, mert bajom az ugyan nincs, de ha majd legközelebb high akar lenni, felhív és megkérdezi, milyen ginzenget tolok. Kedves ember.)

Erről ugrott be az asia-watchon talált koreai képregény (három részletben kapjátok).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na ugye.